Nos ez a téma, gondolat volt az, ami végül rávitt a blog írására. Az állandóság, a változás. Mindez egy végtelenül köznapi helyzetben.

Múlt hét vége felé egyedül voltam boltban. Arra gondoltam, hogy veszek pár sört. A söröknél ugye döntési helyzetbe kerültem. Milyen sört vegyek, milyen söröket vegyek? Nagyjából ismerem a nálunk kapható söröket, tudom, illetve inkább érzem, hogy melyik milyen, miben térnek el egymástól.

Egyszer régen megkérdezték tőlem, hogy melyik a kedvenc söröm. Nem tudtam válaszolni. Szeretek többfélét is. van amikor egyikhez van kedvem, van amikor a másikhoz, mint ahogy vegyesen iszom világosat, barnát, búzát. Van vagy tízféle, amit időnként veszek. Nem túl gyakran, nem szoktam egy nap egynél többet meginni, és nem minden nap iszom, de azért jól esik időnként.

Szóval ott álltam a sörös polcoknál és azon gondolkodtam, milyent, milyeneket vegyek. És jöttek az érzések. Jöttek, mert hívtam őket. Ránéztem egyik vagy másik üvegre, és hagytam, hogy érezzem az ital emlékét. A rezgését, ahogy azt újabban szokás nevezni némi keleties beütéssel. Ebből az érzésből szoktam eldönteni, hogy most éppen milyeneket fogok venni. Ha éppen kívánatosnak, simogatónak érzem ezt az érzést, akkor veszek abból a sörből, ha durvának, borzongatónak, akkor nem. És enyhén bosszankodtam azon, hogy miért vagyok már megint ebben a helyzetben. Miért kell megint döntenem, amikor nincs kedvem dönteni? Nincs kedvem ilyen apróságokkal foglalkozni. Miért nem vagyok képes kedvenc sörrel bírni, és akkor megspórolhatom magamnak ezt a döntést minden alkalommal? Mindig megveszem ugyanazt, és ezzel el van intézve.

Persze azért veszek mindig másfajta sört vagy többnyire többféléből egy-két üveget, mert nem mindig van kedvem ugyanahhoz a sörhöz, pedig amúgy szeretem. Talán csak nem azért is iszok többfélét, mert belül változatosságra vágyom? Míg a felszínen túl akarok lenni már a vásárláson, és mennék már haza?

És ekkor bevillant a kérdés, hogy miért hajlamosak az emberek, vagy legalábbis én bizonyos dolgokban az állandóságra vágyni tudatosan, míg belsőnk a változatosságot kívánja? Mert biztonságosnak érezzük a kiszámítható állandóságot, míg a változatosság, a változás veszélyesnek látszódhat? Vagy mert a változatosság bonyolultabb? Azzal törődni kell, míg az állandóság intézi önmagát? Persze tudom, van aki a legkevésbé sem ilyen, illetve én magam bizonyos témákban ilyen vagyok, másokban meg olyan. De még időben is változom, nemcsak a témától függően. Lehet hogy ezt kellene elfogadni, elfogadnunk? És működtetni, felvállalni a változatosabb, színesebb, de bonyolultabb életet?

Többen mondták már, hogy túl merev tudok lenni bizonyos kérdésekben. Szerintem erre (is) godnoltak…