Argent blogja

Nem tagadom, szoktam játszani a számítógéppel. Nem is ritkán. Legújabb kedvencem a The Witcher nevű csoda (a cikkben szóba kerülő játékok linkje alul). Nagyon tetszenek az ilyen jellegű játékok. Nem igazán célom most fényezni a játékot úgy általában, pedig megtehetném. Pár napi zombiszerű képernyőbámulás után megtudtam, hogy létezik a játéknak teljesen magyar verziója is, ahol a szövegek, videók is magyarok. Nos ennek nem tudtam ellenállni. Legtöbbször értem az angol szöveget is, főleg, ha felirat is van – a Witcherben van. De azért mégiscsak más, ha az anyanyelvén élheti át a játékot az ember.

Nem csigázlak tovább, elárulom, hogy csalódtam. Egy cikk írója azt állítja (a cikk linkje alul), hogy zseniális a főhős magyar hangja. Szerintem meg nagyon nem. De nemcsak ő, más se nagyon. Nem sokkal több a dolog, mint a szöveg felolvasása. Angolul pedig eszméletlen jó a hang. Nagyon ült a hangsúly, a hanghordozás, a szöveg szinkronba volt a videókkal, teljesen átjött a hangulat. Ezek hiányoznak a magyar verzióból. Sajnos… Viszont a teljesen hangulat jelegű hangok nagyon jól esnek magyarul. Például amikor hősünk mászkál a városba, és ilyen beszélgetéseket, elszólásokat hall, hogy: „Az öregkor nem játék…”, „jaj, csak nehogy túlzásba vigye…”, „viszket az orrom”, „beszarok…”, „olyan fickós vagyok” (ez a beszólás a mondjuk úgy vigalmi negyedben hangzik el), „úgy beverném valaki képét!”, „éhes vagyok”, „Utálom az elfeket! Mocskos, megbízhatatlan népség! Múltkor is az egyik…, „miiicsoda egy istentelen korcs ez?!” (ez utóbbit alighanem főhősünkre mondta egy „derék, toleráns” városlakó…) stb.

Mielőtt a magyar verzió beszerzése mellett döntöttem előjött az emlékeim közül az a pár játék, amik teljesen magyarok voltak. Elsőként a Chrome jutott eszembe. Ez, ahogy a Witcher is lengyel fejlesztők kiváló munkája. Az volt talán az első játék, amivel magyarul volt szerencsém játszani. Nagyon élveztem. Ott nagyon ül a hangulat, a hangsúly, minden. Nem mai gyerek mondjuk a játék, 2003-ban adták ki. Nem tartozik a tárgyhoz, de nagyon élveztem átírni is azt a játékot. Szoktam ugyanis beleturkálni játékokba. Ott például kétszer akkorára írtam át a hátizsákot. Kihívás volt. Nehéz volt, mert lengyelül kommentezett, és gyakran lengyel változónevekkel teli java script féléket kellett átírni, és külön életet élét a hátizsák kinézete és működése, de megoldottam. (csak hogy fényezzem magam is egy picit)

Visszatérve a tárgyhoz a második játék, ami eszembe jutott, az a Codename Panzer 2. Bár azt magyarok írták, így ez egy kicsit más elbírálás alá esik. De persze azt is nagyon jó volt magyarul játszani. Nem bírom ki, hogy ne dicsérjem eme játék zenéjét. Igen mély nyomokat hagyott bennem a Diary 2 nevű szám, ami Tolnay Péter és Ambrus Ákos munkáját dicséri. Azóta is ez az egyik csengőhang a mobilomon.

Szóval én alapból ezt a Chrome, CP2 szintet vártam a Witcher magyar hangjától is. Így elég nagyot csalódtam. Leírok egy szituációt a játékból, próbálva ezzel érzékeltetni a különbséget. A játékba amúgy nagyon sok videó van, illetve a párbeszédek is videószerűek – ami hatalmas piros pont. Az alább leírt jelenet is ilyen videó.

Adott egy falu. Abban él egy boszorkány. A faluban pokolbéli lények garázdálkodnak éjjelente. Mindenki a boszorkányt gyanúsítja. Persze alaptalanul. A lények garázdálkodásáért egy rablóbanda felelős, pontosabban az azt irányító mágus. Ezzel a bandával üzletel a város papja, - aki a szellemi és valódi vezetője a falunak - és a körülötte csoportosuló gazemberek. Jó kis egyházközösség… Szóval ez a pap csatlósaival a háta mögött jól feltüzelte a falut a boszorkány ellen, természetesen azért, hogy elterelje a gyanút magáról. A főhős, Gerolt, azaz valójában a játékos úgy döntött, hogy ezt nem hagyja. A játékra jellemző módon dönthettem volna úgy is, hagyom, hogy a falusiak megégessék a boszorkányt eredeti terveik szerint. Szóval kijön főhősünk egy barlangból, nyomában a boszorkánnyal, Abigéllel. Már vár rájuk az őrjöngő tömeg, élükön a pappal. Itt egy szokásos videós párbeszéd következik, melyben a pap és tettestársai fejére olvasom bűneiket, ilyeneket, mint gyilkosság, üzletelés a banditákkal, a falusiak gyerekeinek eladása a rablóknak, stb. Azaz nem engedi Geralt, hogy megégessék a boszorkányt. Ezután jön a végső videó, melyben emberünk elkergeti a papot, majd a falusiakhoz szól, körülbelül ekképpen (karddal a kezében, vérszomjas tekintettel): „Két választásotok van. Megvárjátok, míg elmegyek, és megpróbáljátok bántani Abigélt. Ekkor én visszajövök, és levágok minden büdös parasztot, kiírtok mindent és mindenkit a faluban, aki nem tud elég gyorsan fára mászni. Vagy… Szembenéztek a múltatokkal, elrendezitek magatokban a bűneiteket, és újrakezditek magatokban az életeteket. Emberként…”

Nem árulom el, hogy melyik opciót választották. :) Valójában egy harmadikat. Szóval. A videó ugyanaz, a választásaim ugyanazok voltak, a hang volt különböző. Nem mindegy, hogy ezt a monológot az ember úgy hallgatja, hogy közben kitágult pupillákkal tapad a monitorra, hevesen lélegzik, a hideg futkos a hátán, és benne él a történetben. És közben elhiszi, hogy ez a csávó ezt tényleg komolyan gondolja. Vagy úgy érzi magát, mint egy unalmasra sikerült felolvasóesten, nézi a filmet, mert megy előtte, hümmög magában, hogy igen, két opció … de viccesen fogalmaz … bűűűdös pááráászt, hihi … fára mászni … miért, derogál Geraltnak lenyilazni, vagy utána mászni? És esetleg még ásítozik is közben. Na ennyit számított nekem a hang a gyakorlatban.

Én nagyon remélem, hogy a nem túl távoli jövőben már a legtöbb játékot kiadják full magyar változatban is, ahol tényleg zseniális lesz a szinkron. A magyarra szinkronizált filmek nagyon jók szoktak lenni. Azaz értünk mi ehhez.

Amúgy a játék maga tényleg nagyon zseniális, nagyot alkottak a fejlesztők. És az árára sem igazán lehet panaszkodni, ugyanis 8 ezer forint volt, amibe benne volt egy audió CD is 29 zeneszámmal, a szokásos magyar leíráson és térképen kívül. Ha ehhez hozzáveszzük, hogy ez nem egy olyan FPS, ami ugyan igen jó, de 4-8 óra alatt végig lehet nyomni az egészet (pl.: Call of Duty 4), hanem legalább 100 órás játékidőt ígér, akkor e mellet eltörpül a 8 ezer HUF. Még ilyen magyar hanggal is.


A The Witcher hivatalos honlapja:
http://www.thewitcher.com/

A Chrome hivatalos honlapja:
http://www.chromethegame.com/

A Codename Panzer 2 hivatalos honlapja:
http://www.panzers.hu/

Az Oblivion hivatalos honlapja:
http://www.elderscrolls.com/games/oblivion_overview.htm

Az idézett cikk honlapja:
http://www.sg.hu/cikkek/56556/the_witcher

A mellékelt kép innen való:
http://www.thewitcher.info

Miért kezdenek úgy viselkedni bazáros honfitársaik, ahogy a mediterrán országokba, és az araboknál szokás? Ez a kérdés csalóka, mert azért nem csináljuk valami jól.
Ebben a cikkben azon dühöngök, hogy miért egyre nehezebb nyugodtan nézelődni egy vásárban, vagy egy turisták által látogatott helyen Magyarországon.

Karácsony másnapján kimentünk Szentendrére sétálgatni. Azt gondoltuk kihalt lesz a belváros, de tévedtünk. Tele volt turistákkal, többnyire oroszokkal, és a szűk belvárosban szinte minden nyitva volt. Bazár bazár hátán. Itt ismét találkoztam egy egyre inkább elharapózó jelenséggel. Az eladók egy része kint állt a boltja előtt és úgy próbált viselkedni, ahogy egy arab fűszerárus szokott.

Rosszul álcázott ragadozó tekintettel lesték az arra járókat, és aki fél másodpercnél több ideig nézett a standjuk körülbelüli irányba, arra rávetették magukat. Sokszor elég volt csak a környéken lenni. Ragadtak mint a piócák, agresszívek voltak, mint a hiénák... Olyant is láttam, hogy két egymás melletti hasonló dolgokat áruló boltnál, ha az egyik árus nem volt éppen kint, akkor a szomszéd megpróbálta átcsalni az ott nézelődőket.

Aztán kénytelen voltam átélni egy esetet, ami már kimerítette a BTK 113. paragrafusának 4. bekezdésébe foglalt szemmelverés tipikus esetét. Az egyik különösen agresszívan viselkedő eladó/tulajdonos, miután sikertelenül próbálta megszerezni szomszédja potenciális vevőit, újabb áldozatot keresett. Én voltam a legközelebb... Az utca közepén sétáltunk, és persze eszünk ágában sem volt kétes eredetű és minőségű, ám kétségtelenül baromira drága, messziről hímzett terítőknek és ruháknak látszó tárgyakat venni. A fickó megpróbálta felkelteni a figyelmemet. Úgy bámult oldalról, hogy attól egy megtermett vadgesztenyefa is menten elszáradt volna. Én viszont ilyen helyzetben azért sem szoktam odanézni, ami az első céljuk általában az ilyeneknek. Miután idővel erre ez az egyed is rájött, szépen abbahagyta a szemmelverést és folytatta a boltja előtt felgyülemlett hó arrébb taszigálást.

Namost ennek az embernek a pillantásában valami hihetetlen agresszió volt. Mármár gyűlöletet is éreztem. És akkor elégondolkodtam azon, hogy miért kellett ennek így alakulnia. Régebben, jó 15-20 éve nem volt ez jellemző honfitársainkra. Akkor jobbára békésen álldogáltak vagy üldögéltek az eladók a standjaik mögött, és teljesen normális, udvarias eladók módjára viselkedtek. Vagy csak szépülnek az emlékek? Na jó, azért nem voltak annyira békések, de a mostanihoz képest álom volt a dolog.

Amikor először szembesültem Korfun azzal, hogy az árusok hogy invitálják kuncsaftjaikat, sőt, a pincérek is kint álltak az utcán, amikor éppen nincs dolguk, és minden arra járót leszólítottak, eléggé meglepődtem. Nem ehhez voltam szokva. Kellemetlenül éreztem magamat. Aztán később jártam Jordániában. Mielőtt mentem, már készültem erre. Nos az volt a véleményem, hogy igaz ugyan, hogy ők még rámenősebbek, méginkább ragadnak, sőt képesek fogdosni is az embert, de nekik valahogy mégis sokkal jobban áll ez a dolog. Gondolom azért, mert ez náluk része a kultúrának, több ezer éve így élnek, így belülről fakad nekik és őszintén csinálják. Míg a magyaroknál ez egy felvett, tanult, sőt erőltetett viselkedési forma, csakis a pénz ál mögötte, és ezzel nem keverednek kulturális indítékok. Ebből lesznek aztán az ilyen szemelveréses agresszív esetek.

Persze tudom, hogy a pénz (a szükség) nagy úr tud lenni, és a turistáknak vackokat árulni nem egy előre tervezhető és könnyű megélhetés, de azért sajnálom, hogy nem nagyon lehet nyugodtan végigmenni egy bazársoron. Békésen nézegetni a kirakott dolgokat úgy, hogy nem mászik az ember nyakára egy két lábon járó pióca, aki szétrobbantja ezt a békés vasárnap délutáni érzést. És vásárolni is szívesebben vásárlok normális, kedves eladótól...

Remélem, hogy idővel finomodnak azért ezek a módszerek, az emberek, és honfitársaink is jobban fogják ezt csinálni. Bár lehet, hogy arra még nagyon sok évtizedet kell várni... Addig meg nincs más, nekem kell ezt megtanulni jobban kezelni.

(Megjegyzem, hogy természetesen nem minden árus viselkedett így ott, és máshol sem mind ilyen.)

Én is, mint oly sokan, próbálok logikát találni a BKV új bérletrendszerében. Én sem találtam.

A rendőr, a logikatanfolyam és az akvárium régi és jól ismert esetére emlékeztet az, amit a BKV művel. Mi is történt? Szerintem az történt, hogy megszüntették a havi bérletet. Pont. Ja és igen komolyan árat emeltek. Nem tudom miért kell ez a mókusvakítás az új bérletkonstrukcióról, meg a saját érdekünkről.

30 napos bérlet eddig is volt, aki akart, az eddig is elkerülhette a sorbaállást. Persze aki 30 napos bérletet vett, az jobban tette, ha számlát is kért, nehogy úgy járjon, mint az a szegény lány, aki a fogdában volt kénytelen dekkolni, mert hamisítással vádolták. Ő még jól járt, mert kiderült az igazság. De ez egy másik történet.

De tehette azt is, amit én szoktam, nevezetesen, hogy még elsején, másodikán, esetleg még előző hónap végén megvettem a bérletet. Eddig sosem vártam 3-4 percnél tovább ezzel a módszerrel.

Hogyan is gondolkodhatott a BKV: nem éri meg nekünk, hogy a hónap egy rövid részében próbál mindenki bérletet venni, máskor meg üresjárat van. Ilyenkor egy rakás embert kell odaültetni, egy vagonnyi túlórapénzt kell nekik fizetni, stb. Jobb lenne nekünk, ha egyenletesen jönnének. Próbáljuk meg ránevelni a népet erre. Végülis a vizitdíj nevű népnevelőadó is működik, az emberek kevesebbet járnak azóta orvoshoz. Aztán mondjuk azt, hogy mindez az ő érdekük. Tulajdonképpen így működik a marketing személetű piacgazdaság, ebben semmi furcsa nincs, majd jól próbáljuk kommunikálni.

Na eddig még úgy ahogy rendben is lenne a dolog. Legalábbis így szokott ez menni. De... Igazán kitalálhattak volna valami olyan megoldást, ami nekünk is jó. Sőt. Igazából amit kitaláltak, az szerintem nekik sem jó. Mert mi lett. Mostantól kezdve nem elég a jegyet eladó alkalmazottnak átadni és elvenni a pénzt, hanem minden esetben rá kell írni az érvényességet is. És bizony ez keményen növeli az egy bérlet eladásra jutó időt és költséget. Bár ez utóbbit bőven futja a komoly áremelés. Ja hogy azt kommunikáltuk, hogy a sorbaállást akarjuk csökkenteni, és közben jól megnöveltük azt... Hát így jártatok emberek... Meg mi is így jártunk, mert még több embert kell a pénztárakba ültetni, még tovább kell nyitva tartani, és nem mellesleg megint mi vagyunk az ügyeletes hülyék.

Nézzük a logika oldaláról. A nép nagy részének január 5.-én fog lejárni a bérlete. Megszüntetem a havi bérletet, amiből a januári február 5.-éig lenne jó. Ezzel kénytelen lesz mindenki 30 napos, vagy "új" havi bérletet venni, ami február 5.-éig lesz jó. Tehát, kisebb lesz a sorbaállás. Ez ugye logikus... Vagy nem???

Ilyen tényezők, meg hogy ki mikor kap fizetést, mit eszik a hónap végén, na ezek nem számítanak. Vegyetek csak hip-hop két bérletet fejenként januárban. Mondjuk a BKV ezen nyilatkozata már vészhelyzeti kapálózásnak tűnik, mintsem átgondolt tervnek.

Egy megoldás azért van. Az ember bliccel egy kicsit, és majd tizen valahányadikán vesz bérletet. Amikor már nem kell hideg élelmet vinni a sorbaálláshoz. Lehet hogy erre gondolt a BKV? A szokásosnál nagyobb áremelést ezt alátámasztani látszik. :) Meg az is, hogy hirtelen 4.-e, és 7.-e között rengeteg ellenőrrel találkoztam. Hirtelen más ötletem nincs arra, hogy hogy lehetne eltolni az érvényességi időket költségnövekedés nélkül.

Esetleg arra gondolt a BKV, hogy majd január végén veszik meg az emberek a február 5.-től érvényes bérletet? Esetleg nem lenne jobb már január 10-től árulni a februári bérletet? És mondjuk kedvezményt adni? Mondjuk 10.-étől 20.-ig 20 %-ot, utána 28.-áig 10-et? Ahogy ez a normális piacgazdaságokba működik. Aki tudja megveszi előre, aki meg örül, ha az 5-én kapott fizuból meg tudja venni az aktuális havit, ott meg nincs mit tenni. Mint tudjuk drága dolog a szegénység... Ilyen dolgokról, hogy internetes jegyvásárlás már nem is beszélek... Az megint csak egy külön történet.

Mondja azt meg nekem valaki! Miért nem szokás ebben az országban elismerni, ha tévedtünk? Miért kell inkább még mélyebbre juttatni magunkat a további hibákkal, amit akkor követünk el, amikor magyarázni próbáljuk a bizonyítványunkat?

Egyik kedvenc mondásom jut eszembe R. A. Salvatore-tól: "A hazugság messzire vezethet, de vissza sohasem." Ám a tévedés és a hazugság között van egy lényeges különbség. A tévedésből van kivezető, visszavezető út: beismerésnek, és bocsánat kérésnek hívják... Ja és szerintem tévedni nem bűn. Nem beismerni hülyeség. És ebből kifolyólag tovább szívatni a népet viszont bűn...

Bámulatos, hogy milyen jókívánságokkal tudjuk illetni embertársainkat. A legjobb, ha ezek inkább viccesek, mint sértők. Persze kinek mi a vicces és mi a sértő...

Tegnap akaratlanul is fültanúja voltam egy beszélgetésnek az utcán. Ez három ember között zajlott. Az egyik férfi éppen azt mesélte a munkatársainak, hogy ő bizony nem fog jönni a két ünnep között dolgozni, lévén hogy volt még szabadsága, és azt kivette. A másik kettő irigykedett. Olyannyira, hogy egyszercsak a társaság idősödő nő tagja ezt mondta neki: "Tudod, mit? Hányjál lovat!" És eme jókívánságot párszor még elismételte. Én először nem is hittem el, hogy mit hallok. Aztán végtelen vidámság fogott el. Eszembe jutott egy másik hasonló, mondhatni még súlyosabb jókívánság, a "szüljél sünt". Amit korábban hallottam már párszor.

Bámulatos milyen jókívánságokkal tudjuk illetni embertársainkat. Én személy szerint ezt a két mondást viccesnek tartom, legalábbis baráti, vagy egyéb közvetlen társaságban ezt viccesnek találnám, semmint sértőnek. Ja és találékonynak. Eszembe jut erről valamelyik Harry Potter film, amikor Ron meg akarta leckéztetni egyik iskolatársát, meglengette törött és ragasztószalaggal összetákolt varázspálcáját, majd közölte, hogy egyél csigát. A varázslat ott a rossz pálca miatt fordítva sült el, és hányt meztelen csigákat hosszú ideig, és ez remekül meg volt csinálva a filmben, ami a látványt illeti. Meg a hangokat... A lovat hányást kissé nehezebb azért elképzelni. :)

Megtudtam, hogy ha már gyilkos galócából készült gombapörköltöt eszek, miért érdemes hozzá tolni egy kis világító tölcsérgombát is. Figyelem! Ne próbáld ki otthon!

Előszöris előrebocsátom, hogy a gyilkos galóca halálosan mérgező gomba! Ez azt jelenti, hogy aki eszik belőle, és pár óráig nem csinál semmit, az gyakorlatilag biztosan meghal. A világító tölcsérgomba szintén mérgező, de mint az ki fog derülni nem egy kategóriás a gyilkos galócával. Ezzel az írásommal nem arra buzdítok bárkit is, hogy egyen mérges gombát, éppen ellenkezőleg. Valamint szerintem érdekes dolgok tudhatók meg a gombákról.

Na akkor vágjunk bele. Egy ideje járok egy gombaismereti tanfolyamra. Ez amolyan hobbi gombász tanfolyam, nem leszünk hivatalos gombaszakértők a végén (mint megtudtam amit mi gombaszakértőnek ismerünk, az valójában gomba szakellenőr az ő szóhasználatukban) de megtanulunk felismerni bő száz hazai gombafajt, és a keresésükkel kapcsolatban is tanulunk dolgokat.

Eddig nem sok oktatási nap volt, de az feltűnt, hogy az oktatók szeretnek viccelődni a gyilkos galócával. Pontosabban különleges érzelmi szálak kötik őket ehhez a fajhoz, ami gyakran viccelődés formájában jön elő. Például az egyik oktató közölte – bár ez nem a vicc kategóriába tarozott –, hogy a gyilkos galóca jó szagú, és kimondottan jó ízű. Ő csak tudja, hiszen kóstolta. Aztán azt is közölte, hogy azt viszont nem kívánja senkinek, ami utána következik. Az volt ez első gondolatom, hogy talán az utána átéltek, és a "kaland" túlélése vezettek nála ahhoz, hogy intenzíven kezdett foglalkozni a gombákkal és most az oktatónk. Ezért is lehet az, hogy többször kezdte úgy a mondatot, hogy "Mi gombák…", és beszélt a gombákról többes szám első személyben. Egyszer majd megkérdezem tőle, hogy volt ez a sztori. Hátha elmondja. Mondjuk a lent leírtak alapján korántsem biztos, hogy így kóstolta ő a galócát, ahogy azt elsőre gondoltam. Most már biztos, hogy egyszer ezt megkérdezem tőle. Ezt a galóca kontra tölcsérgomba dolgot egy másik oktató mondta.

Szóval tudtátok, hogy a gomba rendszertanilag nem növény? Én korábban nem, pedig biztosan tanultam általános iskolában, ami mondjuk nem mostanában volt. Külön kategória. Úgy ahogy van állat, növény, úgy van gomba, mint azonos szintű kategória. Mondjuk mindez csak a múlt század második felében valamikor alakult így, előtte növénynek sorolták a gombákat. És azt tudtátok, hogy a gombák sejtfalát kitin alkotja? Ugyanaz az anyag, amiből a rovarok külső váza van. Ezért nehezen emészthető a gomba, ezért számít nehéz ételnek.

Közeledünk a fő témánkhoz. Az oktató éppen arról beszélt, hogy milyen azonosító jelek alapján kell majd nekünk felismerni a gombákat. Beszélt a termőtest felépítéséről, annak típusairól, élőhelyről, számos fizikai jellemzőről, és végül említette, hogy fontos azonosítási jellemző a gomba szaga és íze is. Mondta, hogy az ízlelésnek kell lenni az utolsó tesztnek mindig, és azt úgy kell csinálnunk, ha csináljuk, hogy szét kell rágni egy darabot és ízlelgetni egy darabig, hogy nyelvünk teljes felületét érjék a gombából kirágott ízanyagok, mivel ugye a nyelvünk különböző részei érzékeli a különböző típusú ízeket.

És ezen a ponton szóba hozta a gyilkos galócát. Említette, hogy elvileg nyugodtan meg lehet kóstolni a gyilkos galócát, csak nem szabad lenyelni. Na ekkor morajlás támadt a teremben. Leginkább megdöbbenés és félelem volt érezhető ebben a zajban. Ő nem zavartatta magát, beszélt tovább. Elmondta, hogy a gyilkos galócában a méreganyagok nem könnyen és nem gyorsan oldódnak ki. Ez a folyamat nem indul be nemhogy a szájban, de még a gyomorba se nagyon, a bélrendszerben jut el olyan állapotba a sejtek lebontása, hogy kioldódik a méreganyag, ami felszívódik és megöli az óvatlan fogyasztóját. Na ezért érdemes a gyilkos galócából készült gombapörkölthöz olyan salátát is fogyasztani, ami világító tölcsérgombából készült. Ugyanis akkor fél óra múlva garantáltan kihányunk mindent, és ha még bölcsen egy gyomormosásra is elmegyünk, ahová alighanem úgyis elvisznek a mentők, akkor jó eséllyel túléljük a dolgot. Ezt azért nem teljesen komolyan mondta, inkább viccnek szánta. Mi is annak vettük, és jót nevettünk a dolgon.

Na ennyi a sztori. Még egyszer mondom, senki nem próbáljon meg semmilyen mérges gombát enni, sőt semmilyen gombát ne egyen meg, amit nem a boltba vesz, vagy a piacon garantáltan ellenőrzött készletből, vagy nem mutatta meg gomba szakellenőrnek!

Amúgy inkább mindenkit rábeszélni szeretnék arra, hogy legalább alkalmanként egyen gombát, mivel rengeteg hasznos anyag van benne, és tök jó íze és illata van. Legalábbis szerintem.

De ha már témánál vagyunk. Hallottam a tanfolyamon egy igen vicces dolgot. Egy ősi népi hiedelem szerint akkor lesz mérges a gomba, ha trágyadomb mellett, rossz cipőtalpon, vagy mérgeskígyó fészek közelében nő. :) Ez persze baromság, de jól hangzik.

Ma reggel tanúja voltam egy nem túl barátságos beszélgetésnek, ami egy biciklis futár és egy járókelő között zajlott.

A helyszín egy forgalmas budapesti aluljáró vagy inkább gyalogos átjáró. A bringás ment hosszában, a gyalogos meg nem annyira figyelt, és oldalról majdnem nekiment a biciklisnek.

Na ekkor a futár rosszallással a hangjában (finoman fogalmazok) közölte a gyalogossal, hogy figyelhetne jobban. Majd továbbindult. A gyalogos, aki egy 45-50 körüli öltönyös, nyakkendős férfi volt utána szólt, hogy figyeljen ő jobban, ha már a járdán biciklizik. Na erre persze a futár azonnal megállt, mert egy visszaszólást nem lehet szó nélkül hagyni az ő szakmájában ugye. Ám érezte, hogy van némi igaza a másiknak, mert némileg (de azért nem nagyon) más hangnemben folytatta. Elkezdte magyarázni, hogy itt jön a bicikliút, és izé, meg bigyó. Na a továbbiakat már nem hallottam, de nem hiszem, hogy sokminden történt. Az igazsághoz még hozzá tartozik, hogy a bringaút véget ér a tábla szerint és ténylegesen is az átjáró előtt, és újra kezdődik utána. Azaz az átjáróban a KRESZ szerint csak tolnia szabadott volna a gépet a srácnak. Ami persze a gyakorlatban kissé abszurd, nem is ezért hibáztatom a srácot, hogy ezt nem tette.

Még mielőtt leírnám azt, amiért ezt a bejegyzést tettem, leírom egyik saját esetemet. Jó 100 méterre a fenti helyszíntől, valamikor tavasszal talán engem is majdnem elütött egy biciklis lány. A zebrán mentem át éppen, és nagyon el voltam gondolkodva valamin. Zöld volt a gyalogosoknak, de ez most mindegy. A gyalogátkelőhely mindkét oldalán ki van alakítva egy lejtős lehajtó, amin kiválóan le és fel lehet tolni a babakocsit, és bringával is könnyen lehet közlekedni. Ez ugye gyakori dolog. Már majdnem átértem, amikor szemből nagy gázzal lehajt a zebrára egy lány ezen a lehajtón, és majdnem elüt. Ő nem volt futár, vagy legalábbis akkor nem volt úgy öltözve, mindenesetre az én ízlésem szerint már megengedhetetlen hangnemben közölte, hogy hogy gondolom már ezt, mivel ez ugye bicikliút, majd továbbment. Én nem szóltam, mert akkor hirtelen felindulásból csak a lány hangnemében tudtam volna válaszolni, azt pedig később megbántam volna.

Ki is írta, Kundera, hogy az arcátlanság egy bizonyos szint felett bénítólag hat a hallgatóságra? Ugyanis úgy másfél méterrel a bicikliút vége tábla után mondta ezt a lány. Ahol a KRESZ szerint szintén csak tolni lehetett volna a bringát. Zebrán keresztbe.

Mesélhetnék még jó pár történetet, sajátot is párat, látottat még többet. A net is tele van ilyenekkel. Tudjuk azt, hogy jelenleg a főváros nagyon rosszul áll bicikliutak terén, tudjuk, hogy életveszélyes bringával közlekedni, tudjuk, hogy az autósok egymásra se figyelnek, hátmég a biciklisekre. Tudjuk azt is, hogy a bringásokkal mindenkinek bajuk van, az autósoknak is, a gyalogosoknak is. De az miért van, hogy a biciklisek, különösen a futárok háborút viselnek az egész világ ellen? Miért érzik azt, hogy kötelességük minden autósnak és gyalogosnak jól beszólni, aki nem a szájuk íze szerint cselekszik? Miért kell bunkónak és agresszívnek lennie valakinek azért, mert hivatásszerűen teker? Ez pályaalkalmassági feltétel? Jó, tudom, cinikus vagyok, és általánosítok. De milyen morális alapon várja el bármilyen csoport, hogy a társadalom többi része elfogadja őket, és érzékeny legyen a problémáikat, ha ők végtelenül ellenségesek mindenkivel szemben? Így próbálják nevelni a többi közlekedőt? Félek, hogy így nem fog ez menni.

Az rendben van, hogy ha nem feltétlenül muszáj, akkor nem szállnak le a gépről, de ha már így van, akkor tudatában kéne lenni annak, hogy a tilosban járnak, és nem pofátlanul beszólni mindenkinek.

Szóval miért visel önkéntes háborút a biciklis futár társadalom mindenki ellen? Ráadásul egy olyan háborút, amin hosszú távon csak veszíteni tud...

Nos ez a téma, gondolat volt az, ami végül rávitt a blog írására. Az állandóság, a változás. Mindez egy végtelenül köznapi helyzetben.

Múlt hét vége felé egyedül voltam boltban. Arra gondoltam, hogy veszek pár sört. A söröknél ugye döntési helyzetbe kerültem. Milyen sört vegyek, milyen söröket vegyek? Nagyjából ismerem a nálunk kapható söröket, tudom, illetve inkább érzem, hogy melyik milyen, miben térnek el egymástól.

Egyszer régen megkérdezték tőlem, hogy melyik a kedvenc söröm. Nem tudtam válaszolni. Szeretek többfélét is. van amikor egyikhez van kedvem, van amikor a másikhoz, mint ahogy vegyesen iszom világosat, barnát, búzát. Van vagy tízféle, amit időnként veszek. Nem túl gyakran, nem szoktam egy nap egynél többet meginni, és nem minden nap iszom, de azért jól esik időnként.

Szóval ott álltam a sörös polcoknál és azon gondolkodtam, milyent, milyeneket vegyek. És jöttek az érzések. Jöttek, mert hívtam őket. Ránéztem egyik vagy másik üvegre, és hagytam, hogy érezzem az ital emlékét. A rezgését, ahogy azt újabban szokás nevezni némi keleties beütéssel. Ebből az érzésből szoktam eldönteni, hogy most éppen milyeneket fogok venni. Ha éppen kívánatosnak, simogatónak érzem ezt az érzést, akkor veszek abból a sörből, ha durvának, borzongatónak, akkor nem. És enyhén bosszankodtam azon, hogy miért vagyok már megint ebben a helyzetben. Miért kell megint döntenem, amikor nincs kedvem dönteni? Nincs kedvem ilyen apróságokkal foglalkozni. Miért nem vagyok képes kedvenc sörrel bírni, és akkor megspórolhatom magamnak ezt a döntést minden alkalommal? Mindig megveszem ugyanazt, és ezzel el van intézve.

Persze azért veszek mindig másfajta sört vagy többnyire többféléből egy-két üveget, mert nem mindig van kedvem ugyanahhoz a sörhöz, pedig amúgy szeretem. Talán csak nem azért is iszok többfélét, mert belül változatosságra vágyom? Míg a felszínen túl akarok lenni már a vásárláson, és mennék már haza?

És ekkor bevillant a kérdés, hogy miért hajlamosak az emberek, vagy legalábbis én bizonyos dolgokban az állandóságra vágyni tudatosan, míg belsőnk a változatosságot kívánja? Mert biztonságosnak érezzük a kiszámítható állandóságot, míg a változatosság, a változás veszélyesnek látszódhat? Vagy mert a változatosság bonyolultabb? Azzal törődni kell, míg az állandóság intézi önmagát? Persze tudom, van aki a legkevésbé sem ilyen, illetve én magam bizonyos témákban ilyen vagyok, másokban meg olyan. De még időben is változom, nemcsak a témától függően. Lehet hogy ezt kellene elfogadni, elfogadnunk? És működtetni, felvállalni a változatosabb, színesebb, de bonyolultabb életet?

Többen mondták már, hogy túl merev tudok lenni bizonyos kérdésekben. Szerintem erre (is) godnoltak…

Sokáig nem értettem, hogy az emberek miért írnak blogot. Pontosabban hogy nagy részük miért ír blogot.

Valójában most is csak azt érzem, hogy mindenki másért. Van aki elkerül otthonról, például külföldre, és az otthoniaknak ossza így meg a vele történteket. Na ezt megértem. Van aki nyíltan vagy álcázva munkaként teszi ezt. Erről nem tudom mit gondoljak. Van aki családi képeit teszi fel időről időre, szintén az ismerőseinek. Ezt is értem, bár ez a képtárhoz képest kevés hozzáadott értekkel bír. Van aki nagyon ráér, és így próbálja elütni az idejét. Na ezeket most irigylem. De ne felejtsük el, hogy az ígéret földje az a föld, ahol éppen nem vagyunk.

Tudom, hogy rengeteg egyéb ok is lehet. Inkább arról írok, hogy én miért döntöttem így hirtelen. Valójában tudat alatt már régen érlelődik bennem a dolog, de nem nagyon hagytam felszínre jutni. Vannak időnként dolgok, amikről nem nagyon beszélek. Túlnyomórészt azért, mert az időt, ami számomra mostanában nagyon drága nem erre fordítom. Viszont nyomnak ezek a dolgok. Jó lenne valahogy kiadni őket. Na ezért döntöttem mégis úgy, kimondottan hirtelen, hogy mégis regisztrálok egy blog szerveren. Aztán majd lesz ami lesz. Írok arról, mit gondolok, és amiről írni szabad.

Lehet hogy csak pár bejegyzésig jutok el. Lehet, hogy csak nagyon ritkán fogok írni. Majd meglátjuk. Legyetek jók magatokhoz!